
1977-ben születtem Nagyváradon, az elemi iskolák elvégzését követően a Nagyváradi Római Katolikus Szent László gimnáziumban végeztem.
A Nagyváradi Orvostudományi és Gyógyszerészeti kar Általános Orvosi Karán végeztem. 2005 óta a Tolna Megyei Balassa János Megyei Kórház Urológiai osztályán dolgozom. 2008 és 2009 közt az urológiai szakvizsgához szükséges másfél éves gyakorlatot a Pécsi Tudományegyetem Urológiai Klinikáján töltöttem. 2010-ben urológiából szakvizsgát tettem.
Tagja vagyok a Magyar Urológus Társaságnak, illetve az Európai Urológus Társaságnak.
Az általam alkalmazott betegedukáció során a fiatalabb páciensek képet kapnak a megelőzés fontosságáról, az idősebbek pedig megértik a egészséges szemléletválltás fontosságát.
Azzal, hogy bevezettem a félévenkénti kontrollvizsgálatot főleg az idősebb pácienseim körében bebizonyítottam számukra, hogy nemcsak hamarabb derülnek ki a felmerülő problémák de nagyobb hatékonysággal is kezelhetőek. A betegek nagyobb biztonságban érzik magukat, ami a legfontosabb.